Mindőnknek nagyon tetszett és alaposan elfáradtunk mire hazaértünk. Dél körül érkeztünk és zárás idején távoztunk. Lemaradtunk a lovas bemutatóról és nem vettünk jegyet a panoptikumra. Nem jutott időnk elolvasni mindent ami érdekelt volna - de egy totyogóval ez érthető. Mégis nagyon szép volt. Pihentető.
Nem jutottam oda, hogy fényképezzek, így férjem és lányom képeiből válogatok. Sajnos egyszer csak lemerült az egyik gép eleme. És a kép a szép emlék felidézését segíti, mert amit felidéz sokkal szebb, mint a kép.
Elég sok időt töltöttünk a rotundában, e miatt késtük le a lovas bemutatót. A körkép nagyon szép volt - még kisgyerekkel is, aki közben ide-oda sétált, tehát állandóan szemmel kellett tartani amikor nem volt ölben vagy kocsiban, mert a körképhez kocsival is fel lehet menni és a rotundában a szintek között a felvonót használtuk.
Szeretnék legalább még egyszer eljutni ide, de nagyobb gyerekekkel, mert sok minden kimaradt idő és türelem hiányában. De azért nem siettünk. Megálltunk enni, pihenni, játszani, nézelődni. A nagyobbak felmásztak a szélmalomba. Az egyik jurtában a kisebbek még a fa hintalovat is kipróbálták. S eddig nem is tudtam, hogy volt hajómalom is. Szép volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése