December

Úgy látom, az utóbbi időben havonta egyszer írtam ide, inkább csak amolyan jelzésként, hogy itt vagyunk vagy inkább még itt vagyunk.

Még novemberben voltunk egy kiállításon az ókori Egyiptomról. Azt hiszem főleg gyerekeknek volt tervezve, végig kaptunk kalauzt, aki mesélt, szóval nem csak úgy nézelődtünk, olvastunk. Érdekes volt. Örülök, hogy ma élek, már csak azért is, mert nem valami vonzó számomra az a sok istenség...

Tanulunk, délelőttönként rendszeresen, a nagyobbak délután is, vagy ha valami miatt elmarad a délelőtti tanulás, akkor délután kerítünk rá sort. Változás az, hogy a legkisebb már nem alszik délután csak néha. Ez azt jelenti, hogy egész nap velünk van. Ehhez igyekszünk most hozzászokni. Mert a legkisebb minden játékban, tevékenységben benne akar lenni, a nagyobbak alkalmazkodtak is ehhez az igényéhez, de amikor aludt akkor játszották a nagyobbaknak való játékokat. Most elveszett ez az idő. Változunk.

A szomszéd macskája rendszeresen átjön hozzánk a gyerekek nagy örömére, akik alig várják, hogy macskázhassanak. E mellett pedig kutyára vágynak és nagyon sok mindent tanultak a kutyákról néhány hét alatt. :)

Szeretem ezt  a jó kis négyes csapatot. Összetartanak. A nehézségben támogatják egymást. Persze azért van veszekedés is. De most egy időre az egyik gyerekszoba nem használható. Egy szobában vannak, az ezzel járó zsúfoltsággal. Ilyenkor látom, hogy szeretik egymást. S akkor is, amikor segítenek egymásnak. Mert az élet nem mindig könnyű a gyerekeknek sem.

S talán mert gyerekek, várják a nagy havas telet, az ünnepet, szeretik a meglepetést, amit nem csak várnak, hanem próbálnak adni is. Minden napnak megvan a maga szépsége, nehézsége, öröme és munkája. Így szép az élet, itthon is.