Úgy látom, az utóbbi időben havonta egyszer írtam ide, inkább csak amolyan jelzésként, hogy itt vagyunk vagy inkább még itt vagyunk.
Tanulunk, délelőttönként rendszeresen, a nagyobbak délután is, vagy ha valami miatt elmarad a délelőtti tanulás, akkor délután kerítünk rá sort. Változás az, hogy a legkisebb már nem alszik délután csak néha. Ez azt jelenti, hogy egész nap velünk van. Ehhez igyekszünk most hozzászokni. Mert a legkisebb minden játékban, tevékenységben benne akar lenni, a nagyobbak alkalmazkodtak is ehhez az igényéhez, de amikor aludt akkor játszották a nagyobbaknak való játékokat. Most elveszett ez az idő. Változunk.
A szomszéd macskája rendszeresen átjön hozzánk a gyerekek nagy örömére, akik alig várják, hogy macskázhassanak. E mellett pedig kutyára vágynak és nagyon sok mindent tanultak a kutyákról néhány hét alatt. :)
Szeretem ezt a jó kis négyes csapatot. Összetartanak. A nehézségben támogatják egymást. Persze azért van veszekedés is. De most egy időre az egyik gyerekszoba nem használható. Egy szobában vannak, az ezzel járó zsúfoltsággal. Ilyenkor látom, hogy szeretik egymást. S akkor is, amikor segítenek egymásnak. Mert az élet nem mindig könnyű a gyerekeknek sem.
S talán mert gyerekek, várják a nagy havas telet, az ünnepet, szeretik a meglepetést, amit nem csak várnak, hanem próbálnak adni is. Minden napnak megvan a maga szépsége, nehézsége, öröme és munkája. Így szép az élet, itthon is.
Kedves Betti!Szeretnénk felvenni veled a kapcsolatot, kérünk, írj mailt az annapetigyerekek@gmail.com-ra (sajnos nem találtuk elérhetőségedet)Köszönjük!Anna
VálaszTörlés