2015. október 20., kedd

8, 3, 1, 3

Ez az idei felállás erre a tanévre. Nyolcadikos, harmadikos, elsős és a felzárkózni akaró 3 éves.

Már nem megy úgy az írás, mint pár évvel ezelőtt. Gondolkozom a blog sorsán, mi is legyen vele? Amiért elkezdetem nyilvánosan írni, ma már nem motivál eléggé. Magam is az internetől olvastam először az otthonoktatásról. Akkor még kevés infó volt ebben a témában magyarul, ezért írtam, hátha valaki ráakad, segítséget talál. Ma már sok infó van a témában s ennek nagyon örülök. Mivel a gyerekek is nagyobbak, már nem akarom itthon tanulásunkat részletesen itt tárgyalni. Inkább csak életjel lesz ez a blog, jelzés, hogy még vagyunk, élhető az élet itthon tanulva. No és lesz néhány kép, nem mérvadóként. Sokszor az igazán megragadó pillanatokat nem is jut eszembe lencsevégre kapni.

Hozzászoktunk a rendszeres tanuláshoz, a délelőttök általában tanulással telnek. Nem kelünk korán, így általában mindenki pihenten ébred. A legnagyobbunk online részt kell vegyen az órák egy részén, ezért ő időhöz van kötve. Ez segítség egy részről, más részről nem alakíthatjuk a családi napi programunkat kedvünk szerint, illetve ő kimarad vagy az ő órarendjéhez igazítjuk azt, amit feltétlen közösen szeretnénk tenni. Ha nem lehetne jelen az órákon, egyes tantárgyakból nehezen boldogulnánk, nagyon zsúfolt lenne a napom, hisz a kisebbekkel is kell tanulni, a legkisebbet pedig nem vigasztalja, hogy anya most a nagyokkal tanul, mindenben ott akar lenni, rész akar venni. A kisebbek közül viszont van aki belehallgat a nagy óráiba, hisz érdekli a téma, a tanár érdekesen mesél. Óra végén csak úgy ostromolja a nagyot a kérdéseivel. Hát ezt öröm hallani. Ahogy a gyerekek nőnek egyre érdekesebbek a beszélgetések az asztalnál. Sok téma, kérdés terítékre kerül, az élmények megosztása, vélemények, kérdések. Igazán kiváltságos helyzetben vagyunk.

A román nyelv - mely itt van körülöttünk, de mi itthon nem használjuk, ez az egyik legnagyobb kihívás, van akinek ez a legnehezebb tárgy. Viszont a kitartó munka gyümölcse már látszik a legnagyobbnál. Ez bátorít kitartásra, türelemre.

A többi tárgy, amiből az iskolában is számot kell adni, jól megy. Kíváncsiak a másik mit tanul, szívesen segítenek egymásnak.

Legyen akkor pár kép az elmúlt hetekről.

Szeptember első hetében még vakációztunk, utaztunk, a tankönyvekkel barátkoztunk, kiraktunk ezer darabos puzzlet, amit a vakáció vége felé kaptunk.



S aztán  nekifogtunk...

Volt tanulás, írás, számolás.




Zene.

A legkisebb is kikérte magának a leckét, tanulást, bár szerintem az egész élete tanulás.


Volt rajzolás, alkotás, kikapcsolódás, pihenés, játék.











Virágnak köszönöm a Dobble ajánlását. Az elmúlt hetek leggyakrabban játszott játéka lett, a legkisebb is játszik, hol egyedül, hol társulva egy nagyobbhoz. Ez is olyan jó volt, hogy nem jutott eszünkbe képet készítni róla :).

A kisebbek legkedvesebb mulatsága főleg ebben az esős időben a pocsolyák számbavétele, akár naponta többször. Gumicsizmát húznak a lábukra s ellenőrzik a víz mélységét. Ezekről nincs kép sajnos. Míg én azt vártam, hogy álljon el az eső, nagyon örültek a kátyúkban kialakult tócsáknak. Örömük fényében én is szépnek látom ezt a borús esős őszt. S még szivárványt is láttunk itt a házunk előtt. Csodás volt!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...