2016. május 4., szerda

Olvasás

Már mindenki olvas magának, kivéve a legkisebbet. Régebben sokat olvastam fel a gyerekeknek, szinte minden nap. Sok szép könyvet felolvastam és újra felolvastam. Aztán azt hiszem a tavaly elmaradt ez a jó szokásunk. Már nem találtunk olyan olvasmányt, amit a három nagyobb szívesen hallgatott volna, illetve tartalom szempontjából nem volt megfelelő a legkisebbnek, aki most már bele-bele kérdezett, amikor nem értett valamit. Így hát mindenki olvasott magának. A legkisebb pedig mindig talált magának valakit, aki felolvasson neki. Gyermekeim közül neki olvastam a legkevesebbet. De gyakran találtam őt valamelyik testvére mellett felolvasást hallgatni.

A kicsik kérdezik a nagyot, hogy mit tanult bizonyos tárgyakból. Így került szóba Tamási Áron: "Ábel a rengetegben" is, azzal a megjegyzéssel, hogy nem érdekes. Megengedték, hogy felolvassam nekik. Az elsősnek is tetszett. Igazán nem várt sikere lett. Jót lehetett beszélgetni is arról milyen is volt régen egyesek élete...

Ha pedig újra rákaptunk a felolvasás ízére, hát folytatom a felolvasást más könyvvel, de csak a kisebbeknek.

Végre - már vártam ezt az időt, mert a nagyobbak is ez idő tájt mutattak érdeklődést a betűk és olvasás iránt - a legkisebb is meg akar tanulni olvasni, kéri, hogy tanítsam a betűkre. Tudom, hogy innen még hosszú az út az olvasásig, nem is akarom siettetni, de ez a nyitottság ez nagyon jó. S ő az aki kér, hogy tanuljunk.

2016. május 3., kedd

Kísérlet

Idén volt a kertünkben fehér tulipán. A gyerekek kérték, hogy amit olvastak, ki is próbálhassák. Így hát kék tintás vízbe tettek egy fehér tulipánt.

Ilyen volt, amikor beletettük a tintás vízbe.


Két óra múlva, már látszottak az apró kék csíkok a szirmokon, persze halványan.


Bő három óra múlva.


11 óra elteltével.


24 órával a kísérlet elkezdése után.


50 óra tintás vízben.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...