2010. november 2., kedd

Hosszú hétvégénk volt

A szurduki tó mellett töltöttük a hétvégét. Nekünk felnőtteknek volt "tefi találkozó", vagyis azok találkoztunk akik valamikor régen együtt jártunk ifjúsági órára.
Gyönyörű időt kaptunk, sok napsütéssel. Nagyon jó volt a levegőváltozás és főként a találkozások rég nem látott emberekkel. Jó volt emlékezni, és előre is tekinteni, hisz a jelenünkkel a jövőt építjük. A gyerekeknek meg jó alkalom volt talákozni másokkal, gyerekekkel és felnőttekkel, ma divatos szóval élve: szocializálódni. Nekem is érekes volt újra megfigyelni, hogy mindenki a maga módján tette ezt. Sokat voltunk kint, de a benti beszélegetéseken is mellettünk voltak a gyerekek. Szép és jó volt.
Rejtett tanulás a vakációban: Varga Katalin: Én, te, ő.


Ez is játszva tanulás:


A gyerekek számára a nap fénypontja: kavicsdobálás, kis és nagy csobbanások. Velük kicsit én is gyerekké lettem, csak rólam nincs kavicsdobálós kép.


S ez is hétvégéhez tartozik, akkor is ha hét elején került sor rá:

4 megjegyzés:

  1. Jól látom,az ott egy 6-os a tortán?Szülinap?

    VálaszTörlés
  2. :D Mi kilencesnek néztük. Szülinap is volt.

    VálaszTörlés
  3. Isten áldja az ünnepeltet ! :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Betti! Nagyon sok szép dolgot csináltok a gyerekeiddel, csodálnivaló milyen körültekintéssel válogatod össze a könyveket, milyen játékosan, észrevétlenül tanítod őket. A román közoktatást egyáltalán nem ismerem, gondolom a magyarhoz hasonlóan van mit javítani rajta. És én is nagy dolognak tartom, hogy otthon maradhattál a gyermekeiddel! Boldog születésnapot a lánykádnak! Erika

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...