2011. március 30., szerda

Könyvtár, játék s egyebek

Ma elmentünk a könyvtárba. Itt a jó idő, így könnyebben mozgunk. Igazi kis élmény volt neki, főleg a kicsiknek, de nekem is három gyerekkel fel és leszállni a villamosról. Nagyon nagy a forgalom a városban, sok a por, a kipufogógáz. Már rég nem voltunk könyvtárban. Kevés a magyar könyv, s általában régi, rossz állapotban vannak. Attól tartottam, Anita nem fog találni magának olvasnivalót magyarul, de talált végül két könyvet, amit még nem olvasott ki és érdekesnek is tűnt neki. Kérdeztem tőle, mi alapján gondolta, hogy érdekesek? Ami a hátára van írva, az alapján, mondta. Csenge inkább a képek alapján választott könyveket magának, persze először egy magyar könyvet, aztán román képeskönyvet. S Balázsnak is megengedték hozzon egy könyvet. Egyszerre három könyvet lehet elhozni, s legalább 3 éves kell legyen a kisgyerek ahhoz, hogy be lehessen íratni.
Meglátjuk, mit találnak itthon érdekesnek. Vittünk már vissza könyvet olvasatlan is, aztán 2-3 hónap után ugyanaz a könyv egyből érdekes lett :). Egyelőre itthon is van még pár kiolvasatlan kölcsönkapott könyv. De ma úgy éreztem nagyon szükségünk van valami extra tevékenységre, ezért mentünk el a könyvtárba.

Nemrég szereztem be az Activity-t gyerekeknek. Egyszerű és érdekes.
Ez a verzió 4 éves kortól ajánlott.  Csenge is tud játszani. Neki még nem mindig könnyű, ha valamit körül kell írni, az semmi gondot nem jelent neki, szeretem ahogy rajzol, mindent beleadva, s a mutogatás igazi kihívás neki. Én meg nehezen találom ki néha amit mutatnak, pedig aztán rájövök, hogy jól mutatták. Nagyon jó együtt játszani.

A tanulásban ami nehezebben megy, az a román. Mert itthon nem beszélünk románul. Míg iskolába járt is ez ment a legnhezebben, sokat dolgoztunk itthon is, mert amit az iskolában tanultak, az édes kevés volt. Az írott nyelvvel jobban elboldogul, beszélni, érteni nehezebb. Magyar közösségbe járunk, ismerőseink barátaink is inkább magyarok. Magam is igazából érettségi után tanultam meg jól beszélni románul, mikor román iskolába kerültem, aztán mikor dolgoztam és beszélni kellett. Nem mondhatom, hogy nem haladunk a tananyaggal, csak sokkal lassabban, mint szeretném. Mert úgy látom idő kell hozzá, sok-sok szót ki kell keresni a szótárban, meg is kell őket tanulni. A fordítás, mondatalkotás sem megy simán. Mégis úgy tapasztalom, haladunk. És magamat pedig tudatosan kell kényszerítsem, hogy beszélgessek vele románul néha, és kérjem, hogy egész mondatokban válaszoljon. És persze itt van a két kicsi is, akiket szintén valahogy - játékosan - tanítanom kell románra.
A matematika ebben a félévben érdesebb. Ennek örülök. A szorzótábla ismétlése újra és újra ránk fér.

Most pedig befejezem, mert vendégem jött. :)

1 megjegyzés:

  1. Köszi a beszámolót. Ez az Activity nálunk is beszerzésre kerül a közeljövöben.:-) Üdv, Ildi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...