Örülök, amikor a gyerekek ezzel kötik le magukat. Ennél érdekesebb a kicsiknek, ha kint a parkban krétázahatnak. Szeretem nézni a rajzaikat és hallgatni, amint elmondják mi micsoda. Olyan jók a rajzaik. Nem olyanok, mint a könyvekben, néha nekem nehezebben felismerhető az, amit rajzoltak, mert a szemem elszokott a rajzolás adta szabadság határtalanságától. Pedig annyira kifejezőek a rajzaik. Ma egy érdekes tigrist mutaott a kislányom, amint épp ugrik. Lehet nem mindenkinek jutott volna eszébe a rajzról a tigris, de miután nekem megmondta valóban annak látszott. Aztán az emberrajzok sokat mondóak. És a paloták a királylánnyal... egész mese kerekedhetik belőle.
Ma eszembe jutott lencsevégre is kapni a kisfiam rajzát, egy bárányt. Ez azért értékes, mert soha nem tanultunk bárányt rajzolni. Ő azt próbálta meg lerajzolni ami a fejében volt vagy talán nem is azt. (Egy rajztanárnő mondta nekem többször is, hogy a papíron mindent lehet, sétáló autóbusz, nadrágba öltözött fa, bármi, minden lehetséges, csak merni kell.)
Elkerülhetetlen, hogy ne lásson rajzolni, vagy van amikor kér, hogy rajzoljak - igyekszem inkább rávenni, hogy ő rajzolja le amit akar, hogy ne legyen az, hogy valamit így kell rajzolni, hisz ő sok mindent másképp lát mint én, már csak azért is, mert még közelebb van a földhöz. Most gondolkozom, hogy talán ez az oka, hogy a gyerekeknél olyan sokáig égbenyúlnak a fák, hisz a törzsüket olyan hosszúnak látják? Nem tudom...
Azért ha látok a neten vagy könyben egyszerű rajzot, amit elvégezhetünk, megpróbálkozunk vele.
Ilyen volt ez a "
tüzijáték" is.
Ezek nem erediti ötletek, legtöbbször nem is sikerülnek úgy mint a "minta", de nem baj, mert öröm együtt dolgozni, próbálkozni és végül örülni az eredménynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése