2012. július 5., csütörtök

Park, rovar és lepke

Szépen elboldogulok itthon a kicsikkel.
Hiányzik Anita.
Azt hittem sokkal nehezebb lesz nélküle. A két nagyobb viszont igyekszik megmutatni, hogy most ők a nagyok. Csenge segít Balázsnak. S Dóra körül is segítenek. Egy nap eljött anyukám pár órára, egyszer Klári jött fel hozzánk, tegnap pedig kivitte a "két nagyot" a parkba. S mi tagadás, Dóra is nő és változik.

Mivel Dóra nem szenvedheti ha áll a babakocsi, ezért eddig nem álltunk meg a hintánál. De ma tettünk egy próbát. A meleg miatt jó korán kimentünk a parkba, a hinták szabadok voltak, Dóra pedig hajlandó volt a fák lombját nézegetni s rövid időre beérni a kocsi kis ide-oda tologatásával.


Balázs nagy érdeklődést mutat a bogarak iránt. Gondja volt, hogy bekerüljön a hátizsákomba a rovarleső dobozunk.
Találtunk is tegnap a parkban a fűben egy érdekes bogarat. Első ránézésre azt mondtuk, hogy hasonlít a fülbemászóhoz.Hazahoztuk. Kikerestük a Állat és növényhatározóban, majd az interneten is. A valóságban szebb, mint képen az aranysújtásos holyva. Érdekes volt megfigyelni a nagyító alatt, nézni hogyan mozog.



Megtudtuk, hogy rovarokkal, lárvákkal táplálkozik. Próbáltuk kínálni kenyérmorzsával, de nem kellett neki. Így ma reggel visszavittük oda, ahol tegnap találtuk és szabadon engedtük.

Ma a dobozt üressen hoztuk haza. Itthon - fogalmam sincs hogyan került be a házba - egy lepkét fogtunk. Ezt is megfigyeltük, beazonosítottuk: káposztalepke.


A dobozzal fogtuk meg, tehát a szárnyához nem értünk hozzá. Nagyon szép volt. Sikerült a gyerekeket rábeszélnem, hogy mivel a lepke virágporral táplálkozik, legjobb lesz az ablakból szabadon engedni még ma (nem pedig szombaton). Olyan szép volt ahogy elszállt...

Szóval nagyon hasznos ez a kis nagyítós dobozka, az "Első felfedezésem: A Természet" Clementoni játékból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...