2010. szeptember 12., vasárnap

Mától

kezdjük mi is a tanulást. Az elmúlt hét pihenés volt. 

3 megjegyzés:

  1. Betti, bocsi hogy itt kérdezem, te kizárólag otthon tanítod a gyerekeket? Vagy emellett járnak iskolába is?

    VálaszTörlés
  2. Egy tanköteles gyerekünk van. Magántanuló és itthon tanul, vizsgázni kell felmenjünk az iskolába vagy akármikor, mikor ezt szükségesnek tartjuk. A tanító nénivel neten is tartjuk a kapcsolatot. Kizárólag? Igen is meg nem is. Mert hangszert nem itthon tanul, sportra be akarunk jelentkezni valahová és tanul úgy is, hogy vásárlás, séta közben jókat beszélgetünk, meg hát bármikor bármit kérdezhet, amit nem tudok, annak utánna olvasok.

    VálaszTörlés
  3. Értem! Közben visszaolvastam ezt a blogot egészen az első bejegyzésig és kivilágosodott!
    Gratulálok!
    Nagyon piszkál a kérdés engem is a középső gyermekünk miatt, aki most 7, de halasztottunk egy évet és jövőbe megy iskolába.
    Én viszont attól félek, hogy nem leszek képes tartani azt a ritmust itthon amit az iskola kér. Nagyobbikunk most II. o. tavaly, voltak olyan feladatai a tankönyvben amit -szégyen bár de bevallom- én sem értettem. Hívtam a férjem ő sem tudta mit akar jelenteni az illető feladat. Hát mi lesz akkor 5-7-8 osztályban?
    Ti meddig tervezitek otthon tanítani?
    végülis neked nem gond, te szakmában vagy. (vagy nem jól tudom?)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...