2010. október 2., szombat

... munka...

Október lett. Már három hete tanulunk, mert jól kihasználtuk a lehetőséget, hogy nem vagyunk az iskolához kötve és amúgy is nem könnyű atállni arra, hogy szeptember elején kezdődik a tanítás.

Kicsit később, de nagy lendülettel elkezdtünk tanulni. Mivel tananyaggal és tanmenettel is csak a tanév elején szembesültem, az első hét tanulás után be akartam zárni ezt a blogot, esetleg csak magamnak feljegyezni dolgokat, mert úgy láttam, nincs időm írni rendszeresen, nagyon sok időt ígényelt a kitűzött anyagot átvenni, mert próbáltam behozni a lemaradást is. Aztán felengedtem, mikor átnéztem minden tankönyvet, tanmenetet és láttam, hogy nyugodtan át lehet venni az anyagot. 

Mivel teljesen kezdő vagyok, sokat tanulok másoktól. Mégis beleestem abba a -hát nem mondanám éppen hibának, inkább - nem épp szerencsés gyakorlatba, amiről az oo-s konfikon is szó esett, hogy órarendet készítettem és minden napra megvolt, mit kell átvenni és igyekeztem ahhoz tartani magam. Ezen változtatni fogok. Olvastam olyanról, hogy heti terv. Ez sokkal rugalmasabb, mert ha egy nap egész nap jövünk-megyünk, nem baj, majd másik nap többet tanulunk, illetve egyre jobban keresem, hogy mit lehet játékosan, nem a könyv mellett ülve megtanulni. És lehet jókat beszélgetni, pl. miközben orgonaóráról jövünk haza, vagy mikor vásárolni megyünk, vagy csak sétálunk. Ez talán olyan irányított beszélgetés lenne? És vannak a spontán kérdések. Tehát áttérek a heti tervhez. Ezen kívül sokat foglalkozom az angol és a román nyelv tanításának módjával és a megvalósítással is. Aztán gondolkozom és dolgozom a másik két gyerek energiájának lekötésén is arra az időre, amíg a nagy tanul, illetve velük is szeretnék tervezetten tanulni, foglalkozni.

Emlékszem, nagyon érdekes volt, amikor az egyik konfin több oo-s családot megkértek mondják el a napi programjukat. Különböző családok voltak, volt ahol a gyerekek már nagyobbak voltak, volt ahol volt kisbaba is. Volt ahol határozott ideje volt a tanulásnak, főleg, ahol nagyobb gyerekek voltak, ahol viszont kicsik voltak, ott napközben úgy tanultak ahogy lehetett és ahogy a családnak jó volt. Óriási ez a rugalmasság! Egyelőre mi is rugalmasak vagyunk, mert a kicsikkel nem lehet máshogy. Kialakitottunk egy napi programot, ami azért nincs kőbe vésve, de tudjuk mi a fontos, amit el kell végezni. 

Azt még le kell írjam, hogy munka az oo. De szép. Én is tanulok. Nagyon fontos az időm megszervezése, hogy jusson időm, energiám magamra is. Istentől kérek segíséget, erőt és bölcsességet ehhez. Érdekes ahogy elénk hoz lehetőségeket, amik "véletlennek" tűnnek, de nem azok, hanem "gondviselés".

Ez az első oo-s évünk. A gyakorló szülők azt mondták, nem érdemes belefogni az oo-ba kevesebb mint két évig, mert az első év a tanulás éve amikor a szülő és gyerek jobban megismerik egymást, hisz sokkal több időt vannak együtt és úgymond összeszoknak, megtanulnak együtt dolgozni, a felemerülő nehézségekkel szembe kell nézni, és tovább kell menni. A második évben már könnyebb és több benne az öröm. És persze nagy előnyük van azoknak akik csak otthon tanítanak, nem kell a rendszerből kilépniük. Ezen előnyben nekünk most nem volt részünk. De így is jó. 

A tanulásnak itt a földön soha nincs vége. De fontos, hogy kitől, mit, miért és hogyan tanulunk.

...tanulok...

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm Eszter! Adjon Isten nektek is erőt és sok örömet! Van pár kérdésem, azt hiszem le fogom őket írni egy mailben neked.

    VálaszTörlés
  2. Jó, írj nyugodtan, szívesen válaszolok.:)

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom, mi lehet a gond, néztem itt nálam a beállításokat, de nem tudom, mit tehetnék. Nem tudom, hogy lehet-e olyat, hogy leíratkozol és aztán újra bejelentkezel rendszeres olvasónak? Vagy tedd ezt a blogot a google readerbe, az rendszeresen frissül.
    Azt még le kell írjam, nagyon jó a blogod!

    VálaszTörlés
  4. Láss csodát, most sikerült. :) De leiratkozni nem tudok, mintha az más regisztrációhoz kötődne...na mindegy. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...