2011. szeptember 7., szerda

Könyvek

Ha van rá idő, nagyon jól haladunk az olvasással. A vakáció elején féltem, nem lesz elég olvasnivaló. De kialakult, több helyről is kaptunk kölcsön könyveket. E mellett a megyei gyerekkönyvtárba is el-elmentünk s mindig találtunk jó olvasnivalót. Régen is adtak ki érdekes és jó könyveket, mert itt nálunk a könytárban csak régi magyar könyvek vannak. De jó, hogy vannak.
A következő két könyvet felolvastam nekik a déli pihenő alkalmával, nekem is érdekes volt.
"Az óceán világa" - Szentiványi Jenő (Móra, 1967). Olvastam valahol, hogy  a klímaváltozás következtében a tengeráramlatok megváltozhatnak, lelassulhatnak... nem értek hozzá. Ebben a könyvben olvastam, hogy volt már olyan (áramlás nevét és évszámokat is írt a könyvben, sajnos nem jegyeztem fel) hogy 200 évre egy áramlás megváltoztatta az írányát, aztán majd visszatért, megélhetési gondokat ill. jólétet okozva. Ezek szerint ez sem lenne új dolog a nap alatt? Nem tudom. Aztán bemutatta a könyv a hajózás történetét, az óceán élővilágáról is volt szó benne. Hogy érdekes volt, azt abból is tudom, hogy a kisebbik lányom is elő-elővette, hogy olvasson magának belőle.

A másik érdekes régi könyv: "Hány perced van?" - Megay László – Rékassy Csaba (Móra, 1978). Vékony könyv, meseformában az időről, óráról kisiskolásoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...