2014. június 19., csütörtök

Memorizálás - Igeversek tanulása

A Biblia több, mint irodalmi remekmű, a világon a legtöbb nyelvre lefordított, legtöbbet olvasott könyv. A Biblia Isten szava.

Igeverseket, zsoltárokat memorizálunk, mert bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nincs kéznél Biblia, s ilyenkor felidézhetjük a megtanult Igeverseket. S ha gyermekünk számunkra elérhetetlen, Isten szívére beszélhet, eszébe juttathatja a megtanult Igét.

Már nem tudom, hogy hol, de olvastam egy rendszerről, amely segít a megtanult igeverseket emlékezetben tartani az által, hogy rendszeresen újra előkerültek, ismételték őket. Tetszett. Valami hasonlót próbáltam kidolgozni nekünk, mert már sok igeverset tanultunk s idővel elfelejtettük őket. Nem mondom, hogy így soha nem fogjuk elfelejteni, de talán hosszabb ideig vagy jobban emlékszünk majd a tanultakra.

Vettem egy mappát s vagy 40 fóliát. A mappa elővevése mindennapjaink része lett. Persze vannak kivételek, de kialakítottunk egy szokást és a napi bibliaolvasáshoz, imádkozáshoz kapcsoljuk főként hétfőtől péntekig. A hétvégék változó programja miatt sokszor elmarad az ismétlés, de így is hatékony.


Mikor új igeverset tanulunk, azt általában a konyhában ragasztom ki s igyekszünk először étkezések előtt együtt elolvasni, aztán pedig étkezések után mindenki elmondja. Így sokat mondjuk, halljuk az igereset, könnyű megtanulni, akkor is ha versek, daloktól eltérően nincs rímbe szedve. Ha zsoltárt tanulunk vagy 2-3 igeversnél hosszabb igerészt, azt nem teszem ki a konyhába, hanem csak a mappába kerül, ahová a konyhába kitett igevers is kerül, mikor már megtanultuk. A mappa első fóliájába levő igeverset minden nap elmondjuk, míg mindenki jól tudja.


Ekkor átteszem a következő két fólia egyikébe. Egyiken azt írja, "páros nap", a másikon "páratlan nap". Attól függően, hogy hányadika van ismételünk.


Aztán átkerül a következő 5 (van 7, de rájöttem, ha nem ismételünk rendszeresen szombaton és vasárnap, jobb ha azokra a napokra nem teszek be ismétlésre igeverset) fólia egyikébe az igevers. A fóliákoz a hét napjait írtam fel.



Miután pár vagy néhány hétig (attól függ, mennyire jól tudjuk) heti egyszer ismételjük, átkerül a következő 31 számozott fólia egyikébe, és havonta egyszer kerül sor az adott igevers felidézésére.


Pl. ma, elmondtuk a mindennapi igeverset, majd ami a "páratlan" címkével ellátott fóliában volt, majd a csütörtökit és a 19-es feliratú fóliban levőt. Pár perc az egész.

S mi lesz, ha betelt az összes fólia? A számozott fóliákban már sok helyen két igevers van. Ha úgy látom, hogy egy igevers vagy zsoltár már nem megy jól, újra előrébb teszem. Aztán elteszem, majd idővel újra elő lehet venni. Meddig lesz ez így? Nem tudom, nincs semmi kőbe vésve. Volt, hogy egy ideig szünetet tartottunk, aztán újra elővettük.
Egyelőre jó nekünk ez a rendszer.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Betti,
    Az "Igememorizálás" címszót írtam be a keresőbe, mert van egy igeverset tanuló klubunk Sopronban és 2020 aug 10-12-ig egy háromnapos tábort szervezünk, amire szeretnénk meghívni olyanokat is akik már bizonyságot tudnak tenni igeverstanulásról.
    Nagyon örültem a bejegyzésednek!
    Még folytatjátok a fent leírt tanulást?
    Már gondolom nagyok a gyerekek.
    Érdekelne a tábor? Küldjek infot?
    Tobler Kati Sopronból (Soproni Bárka Baptista Gyülekezet)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati!
    Már nem folytatjuk a fenti módszert, de a mappa megvan s többször gondoltam már arra, hogy újra elővegyük, bár nem tudom működne-e úgyanúgy. Az igevers memorizálást folytatjuk. Az elmúlt években volt szervezve a gyülekezetben gyerekeknek Bibliai Olimpia, amire bizonyos bibliai könyvekből kellett felkészülni és azokból sok igeverset memorizálni. Ez több hónapig tartott, volt gyülekezeti, körzeti és országos verseny, sok ideig kellett gyakorolni és ismételni az igeverseket. Ezen vettek részt a gyerekek és e mellett még tanultak, ismételtek zsoltárokat, de már kevesebbet és főleg a szünetekben. Van közülük aki folyamatosan memorizál igeverseket, mert számára ez fontos, van aki, csak, ha kérem - gondolom, mert még nem elég nagy hogy megértse ennek áldását. Aztán ahogy nőnek és fenőtté válnak a gyerekek el kell engedni őket.

    Én már elfeledkeztem erről az írásomról. Még mindig így gondolkodom. Nagy kincs a megtanult Ige, Isten kegyelméből reméljük, hogy fejből szívbe jut.

    Nagyon érdekes lehet a klubotok. Örülnék, ha küldenél infót a táborról (és a klubotokról is, mióta, hogyan működik).
    szekrenyes_lidia kukac yahoo pont com

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...