Visszapillantás

Többször gondoltam már, hogy írok, teszek fel néhány képet, hogy emlékezzünk erre az őszre. Közben pedig már tél lett.

Más ez a tanév, mint az eddigiek. Habár ha belegondolok, mindegyik más volt.
A legnagyobb többet tanul egyedül, volt ahol elengedtem, néha ellenőrzöm, illetve a tanárokra bíztam. Nem így terveztem, de ez lett. Nekem is vannak korlátaim. Nem a tananyagot tartom nehéznek, hanem úgy éreztem, nem tudok a kicsikkel foglalkozni, a napi házimunkát elvégezni. Ebben a félévben így alakult. Azért van, amit együtt tanulunk. Magam is tanulok.
A második, aki másodikos az első néhány hét után egész belejött a rendszeres matekozásba. Ez ment nehezebben. Most már önállóan is szépen dolgozik és örül az érdekes, nehezebb feladatoknak. Tavaly is a matekkel volt nehéz megbékélnie. A többi nagyon jól megy. Örülök, hogy látom igyekszik megszervezni a napját, elvégezni a feladatait, hogy aztán szabad legyen arra, amihez kedve van.
A harmadik tanul is meg nem is. Utolsó szabad éve. Mateknál szívesen segít a nagyobbnak, s van,amikor jól. Olvas is már egyedül magának. Sőt, haliottam, amint a legkisebbnek is olvasott mesét, bár csak hosszabb kérlelésre szánta rá magát a felolvasásra. Az írás előkészítő gyakorlatokért nem lelkesedik, de nem is erőltetem.
A legkisebb mindenütt ott van, mindent látni, érinteni akar, részt kell vegyen mindenben. Nekem ez néha nehéz. De nagyon szeretik egymást a testvérek és sok mindent elviselnek egymásért. Egyikük sem panaszkodik, hisz a várva várt legkisebb az életünk része. Kezd egyedül is eljátszani mellettünk vagy épp másik szobában. Sokat fejlődik. Örülünk neki. Nem rég még azon aggódtam, hogy mi lesz vele, még nem tudja a színeket! Pedig tudom, hogy minden gyerek más, s előbb utóbb mind megtanulja azt, amire szüksége van a boldoguláshoz. Mégis aggódtam s elkezdtem tudatosan tanítani, mondhatom nem sok haszonnal vagy inkább nem azonnali haszonnal. Aztán jöttek egyéb dolgok s nem tudtam erre úgy figyelni s egyszer csak észrevettem, hogy a fehéret s feketét már nem keveri, sőt a jelzőlámpa zöldjét se véti el, hisz ez jelzi a várakozás végét. A többit is megtanulja majd. Nem jó ilyenkor a másik gyerekhez való hasonlítgatás. A mát csak a tegnaphoz, a múlthoz mérjük és akkor derűsen nézhetünk a jövő felé. Mert ma jobban elboldogul kis élete dolgaival, mint tegnap vagy az elmúlt héten.

Akkor hát néhány kép.

Sárdagonyázás vagy a gumicsizmás öröm :D

Kerti munka.

Játék

Kuckóépítés (legkisebbünk saját ötlete).

Tanulás.

Volt még sok sok olvasás, felolvasás.

Magam is elámulok, mennyi minden érdekli őket. A kicsik is olvassák amit a nagy tanul, illetve ami a kezük ügyébe kerül, földrajzi enciklopédia, kémia, kertészet (mert ez az én  kedvenc témám mostanában), amiről az átlagos gyerek csak valamikor évek múlva kell tanuljon. De átlagos gyerek nincs, csak egyedi, s ha eljött az ideje, hogy valamit kérdezzen, olvasson, megjegyezzen, mert tudni akarja, akkor igyekszem segíteni.

Végül... várunk.
Havat.
A napok hosszabbodását már most, mikor még egyre rövidülnek.
Könyveket.
Látogatót.
Indulást.
Néha a nap végét.
Közös játékot.
Gyógyulást.
Sorra kerülést.
Postát.
Meglepetést.
S a karácsonyon túl az Eljövendőt várjuk...