2012. október 16., kedd

Nem egyszerű

egy nap megszervezése, "levezetése". Néha mire este lesz, nem igazán lehet számítani rám. Ez nem az itthon tanulás miatt van sem a négy gyerek miatt. Emlékeim szerint egy gyerekkel is elfáradtam estére és akkor is volt "ma semmit sem csináltam" érzésem, mert semmi látszatja nem volt a napnak: a mosogatásnak, az elfogyasztott ebédnek, a kinti sétának, pellenkázásnak, öltözésnek, éneklésnek, mesélésnek, játéknak. Kettővel sem javult a helyzet. Tovább nem is sorolom. Az életem viszont mindenképp érdekesebb lett.

Tanulunk itthon. Hogy hogy? Ahogy sikerül.

A legnagyobbnak van a legtöbb tanulnivalója, de mintha vele könnyebb, sok mindent egyedül is meg tud tanulni, kérdez, tud keresni szótárban, neten, illetve beszélgetünk a tanultakról napközben, amikor erre alkalmunk van, van amit együtt tanulunk és persze van amit "tanítok", azért idézőjelben, mert azért ez nem épp olyan mintha iskolai tanár lennék.

A másodikkkal szokjuk a tanulást, a napi feladatokat, ami nem sok. Nagyon rugalmas a programunk illetve nincs is és mégis van. Értékrend átadása, jó szokások kialakítása, felelősség kialakulását tartom most nagyon fontosnak. Ennek ellenére tanulunk.
Íráselőkészítőként az Ikrafirka ovis módra a Corvin kiadótól, még a régi vastagabb papírra nyomtatott változat.
Matematika - egy kölcsönkapott angol nyelvű tankönyvet használunk, de a matektanulás nem csak erre korlátozódik.
Románból elkezdtük az első osztályos tankönyvet, aztán pedig beszereztük a Corvin kiadó előkészítősöknek való anyagát.
Természetismeret: olvasás és beszélgetés állatos könyvek, atlaszok, gyerekkönyvek állatokról a természetről, a nagyobbal való beszélgetésekkor információk ellesése, állatkerti látogatás, szabad megfigyelések kint.
Angol: egy képes szótár,Young Children's Picture Dictionary  nem csak képek és szavak, de sok kis dal segít megtanulni a szavakat, a Peppa Pig rajzfilm, starfall, dreamenglish oldalak, és egy angol anyag a mit valamikor a Homeschool Freebie of the Day  oldalról töltöttem le.
Ezenkívül van Bibliaolvasás - nagyon tetszik a gyerekeknek az Ószövetség, kérésükre ezt olvassuk még mindig (több, mint egy éve), énekelünk, verset tanulunk, tornázunk, játszunk és játszva tanulunk, rajzolunk, festünk, beszélgetünk, együtt vagyunk, segítünk egymásnak.




A harmadikkal igény szerinti kötött tanulás van. Igazából jellemformálásra van most szükség, vagyis nevelére, amit az "otthoni 6 (vagy 7) év" kell megadjon. Ez sem könnyű, hisz a kis kedves mindent megtesz hogy akaratát érvényesítse. A határokat is, ameddig elmehet  tán jobban ismeri mint mi magunk. Ugyanakkor kiváncsi, nyitott, tanulékony. Ő még szabad. Azt tehet amit akar, vagyis nincs kötelező tanulás, mégis sokat tanul, vagyis sok ismeretet és tapasztalatot szerez, mert gyerek és mást nem tehet.


A legintenzívebben pedig a legkisebbel tanulunk, hisz fel kell fedezni a világot, mindent karnyújtásnyi távolságtól a végtelenig.

Örömmel mondok minden este jó éjszakát kedveseimnek. Mert zajlik az élet itthon reggeltől estig. S jó az éjszakai csendes pihenés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...